Óvodánkban immár sokadik alkalommal rendeztük meg a Víz világnapja alkalmából tartott vizes tematikájú projektünket. Zöld Óvodaként kiemelt feladatunk a természet szeretete és védelme. Az ehhez fűződő pozitív magatartás kialakítását széleskörű és tevékenykedtető foglalkozásokkal, programokkal támogatjuk.
A héten minden a vízről szólt; olyan mesékkel, versekkel vártuk a gyermekeket, aminek központi eleme a víz, daloltunk, énekeltünk, körjátékoztunk. Tevékenységeken keresztül tapasztaltuk meg a víz tulajdonságait, játékos módszerekkel ismerkedtünk meg a víz fontosságával.
Az időjárás kegyes volt hozzánk, így az óvoda gyermekei kifejezetten erre a célra kialakított vizes tematikájú játékokat is kipróbálhattak. A csoportok beosztás szerint látogatták a hét folyamán a játszóteret és nagy örömmel próbáltak ki minden játékot.


Az idei évben hajókészítő versenyt és kiállítást is szerveztünk, melybe a szülőket is bevontuk. Az otthon, a családok által közösen elkészített hajókból a folyosón kiállítást szerveztünk, így mindenkinek lehetősége volt megcsodálni őket. Ezúton is köszönjük a szülők aktív részvételét, hiszen több mint hatvan, hihetetlen fantáziával elkészített hajó érkezett a versenyre! Gratulálunk a legszebb hajók készítőinek és minden résztvevőnek, akiket oklevéllel, ajándékkal jutalmaztunk.


A projekt lezárásaként a csoportok egy Duna-parti séta keretében a természetes anyagokból készített hajóikat vízre bocsátották.
